Újdonságok / Novinky

          • Felújítás

          • Új fényképek a Felújítás albumban

             

            Elkészült az első játék. Az Erdő utcán folytatják a játékok összeszerelését a Gutte s.r.o.ügyeskezű munkásai. Még egy kis tereprendezés és a Brünni téren is épülnek sorban. 

             

          • Megújul az óvoda

          • Tisztelt Szülők!

            Az óvodán 2018. július 2-án elkezdődnek a felújítási munkák. A Brünni téren a fűtésrendszer és a villanyhálózat teljes rekonstrukciója, az Erdő utcán pedig a villanyhálózat rekonstrukciója. Ez már az óvoda üzemi szabadságának az ideje, de ahhoz, hogy a munkálatokat el tudják kezdeni, az épületet szabaddá kell tennünk, azaz ki kell ürítenünk.

            Ehhez kérjük a Szülők segítségét.

            Kérjük, hogy akinek megoldható, az kicsit hosszabbítsa meg a nyári szünetet gyermeke számára, vagyis már az utolsó héten 2018. június 25-től otthon maradhatnak a gyerekek, kérem, jelezzék az osztályos óvónőknek.

            Miután a munkák befejeződnek, és a termeket sikerül újrafesteni, szükségünk lesz a takarításnál, visszarakodásnál is segítségre ahhoz, hogy az Erdő utcán július 30-án, a Brünni téren pedig 2018. augusztus 6-án fogadni tudjuk a szünet idejére bejelentkezett gyerekeket legalább 2 osztályban, és a konyha is üzemelni tudjon.                      

            Ez előre láthatóan az Erdő utcán július 16 és  július 27, a Brünni téren pedig július 23 és augusztus 3 közti időszak, 2 hét.

            De a Brünni téren ezután is marad még 2 osztály ennek a rendbetételénél is szívesen fogadnánk a segítséget, 2018. augusztus 6 – 24 között.

            Ahhoz, hogy az óvoda szeptemberben újra tudjon működni, csak az óvoda alkalmazottai, az Erdő utcán 11-en, a Brünni téren14-en kevesen vagyunk. A nyári óvoda alatt augusztusban fogadjuk a város gyermekeit is, és ahhoz, hogy a kollégák a jövő iskolaévben helyt tudjanak állni, nekik is szükségük van a szünetben pihenésre.

            Amennyiben tudnak bármely időszakban segíteni, akár csak 1-2 napot, kérem, jelezzenek az osztályos óvónőknek, hogy tudjuk, hogy ki mikor ér rá, és az adott időszakban egyeztetnénk még telefonon.

            Tóth Szilvia, igazgatónő

      • Cím

      • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

        Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

    • Kontakty

      • MŠ s VJM - Óvoda Brnenské nám.16, Kolárovo- Gúta
      • 0357771363
      • +42135 777 1363
        Elokované triedy/Kihelyezett osztályok: +42135 3812683
      • Brnenské námestie 16, 946 03 Kolárovo
        94603 Kolárovo
        Slovakia
      • Školská kuchyňa Brnenské námestie 16. +42135 777 1363
        Elokované pracovsko Lesná 8: Školská kuchyňa - Školská 6 - Étkezésről kijelentés Erdő utca: +42135 777 1808, +421945451659
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok