Tisztelt Szülők!
Értesítem Önöket, hogy a Regionális Közegészségügyi Hivatal döntése alapján az Erdő utcai osztályok
2021. március 29-től április 11-ig nem üzemelnek.
Megértésüket köszönöm!
Mgr. Marosi Marianna
Igazgatónő
Tisztelt Szülők!
Értesítem Önöket, hogy a Regionális Közegészségügyi Hivatal döntése alapján az Erdő utcai osztályok
2021. március 29-től április 11-ig nem üzemelnek.
Megértésüket köszönöm!
Mgr. Marosi Marianna
Igazgatónő
Tisztelt Szülők!
Az óvodánkon az elmúlt időszakban több, kisebb-nagyobb újítás, javítás és csere ment végbe.
A legnagyobb és legfontosabb a Brünni téri osztályok tetőjének felújítása volt, melyet Horváth Árpád Polgármester úr vett át hivatalosan a kivitelezőtől. Köszönjük szépen az átvételen készült képeit.
Az Erdő utcán a Katicák osztályában a folyosón és az öltözőben került sor a linóleum cseréjére.
Végül az rózsaszín osztály kapott új szőnyeget, amelyhez az egyik szülő anyagi támogatással is hozzájárult.
Bízunk benne, hogy az év folyamán még más felújításra, cserére is lehetőségünk lesz.
Köszönjük szépen mindenkinek, akik munkával, rakodással, takarítással vagy bármilyen módon hozzájárult, hogy a gyermekek esztétikusabb környezetben tölthessék a napjaikat.
Mgr. Marosi Marianna
Igazgatónő
Az óvodán kmellettműködő Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség elöknőjének felhívása:
Kedves Szülők!
A mai nap folyamán bekerültek az osztályokba az adó val kapcsolatos nyomtatványok.
Miről is van szó?
Minden bevétellel rendelkező fizikai személy adózik az év folyamán a jövedelméből. Ennek a befizetett adónak a 2 százalékával rendelkezhetünk, ha akarunk. Ha nem akarunk,akkor az államnál marad.
Ezt a 2 százalékot felajánlhatja:
1. április 30-as határidővel az alkalmazott akinek a munkahelyén kitöltik a szükséges nyomtatványt (vyhlásenie,potvrdenie). Az összeg nem lehet kisebb mint 3€
2. március 31-es határidővel a vállalkozók-akik az adóbevallásukba dolgozzák be az adatokat, illetve cégek-amennyiben az adó befizetése is megtörténik március 31-ig.
Fontos kitölteni/kitöltetni a becsületbeli nyilatkozatot is,ami alapján a Központi Iroda kitudja választani,kik azok,akik a mi óvodánk részére küldik a hozzájárulásukat.
Amennyiben tehetik, kérjük Önöket, járuljanak hozzá az óvoda mellett működő Szülői Szövetség munkájához, hogy ők ezt az összeget a gyermekeinkre tudják fordítani.
KÖSZÖNJÜK!
A nyomtatványok, és tájékoztató az alábbi linken is elérhetőek:
http://www.szmszsz.sk/Nyilatkozat%202020.pdf
http://www.szmszsz.sk/Igazol%C3%A1s%20a%20munk%C3%A1ltat...
Powered by aSc EduPage