Ranschburg Jenő: Szülők lettünk, ovisvilag.blog.hu – alapján

Amikor óvodás lesz 3 évesen egy kisgyerek, már otthonról különféle szokások, készségek, képességek birtokosa. Az óvodai életbe való beilleszkedés folyamatos és mindnyájuk számára komoly feladat megtanulni gyermekközösségben élni. Nehéz és zavaroktól sem mentes időszak ez még a nyitottabb, önállóbb, bátrabb gyermekek számára is. Megkönnyíti ezt az a tény, hogy már vágynak társak közé, érdeklődőek, kíváncsiak az új, a tágabb környezet iránt, gondolkodásuk, figyelmük fejlődik, játékkedvük fokozódik. Persze különböző intenzitással, egyéni vonásaikból fakadóan szinte mindannyian másképp élik meg az ”új élet kezdetét”. Velük együtt mi is, akik nevelhetjük őket az óvodában!

            Fontos és elsődleges teendőink egyike a szokások, a szabályok alapjainak megismertetése, megtanítása a gyerekekkel. Azzal a 20-23, különféle környezetből érkező, különböző aprósággal, aki csoportunkba kerül. Lényegesek az ún. gondozási szokások /az egészségügyi, öltözködési, étkezési/, melyek fejlettsége egyénileg eltérőek, mások lehetnek. Az óvodai együttélés kialakításában viszont szükségesek. 

            Miután megfigyeléssel begyűjtjük gyermekeinkről első ismereteinket, ehhez fogunk először közösen, hisz a 3 éveseknek meg kell ismerkedniük szinte mindennel. A kisgyerekek számára még gondot okozhat az öltözködés, vetkőzés, cipőhúzás, egy alapos kézmosás, a wc használata, az orrfújás, a fogmosás és sorolhatnám. Az önállótlanabb, bátortalanabb gyermekek segítségére ott vagyunk, van és kell is, hogy legyen időnk pl.: öltözködésnél kezükbe adni a ruhadarabot, megtanítani felvételét, türelemmel kivárni, míg sikeresen felveszi, és együtt örülni, dicsérni őt érte. Ugyanezt tenni, ha kézmosásnál, fogmosásnál akadnak nehézségeik- felhajtani ruhaujját, szappant használni, vagy a fogmosás helyes ”technikáját” elsajátítani.

            Gyakran gondot okoz- főleg az első szokások megtanulása idején pl.: az evőeszközök helyes használata, kulturált étkezés. Ezért szükséges kialakítani, hogy a kicsik az önmagukkal kapcsolatos tevékenységekre képesek legyenek. Az önállóságuk mértéke gyorsan kiderül; van, akinél már nem probléma a zokni, cipő fel-levétele, a villával étkezés, fogmosás, de van akinek ehhez több időt kell adnunk, és fokozatosan képes lesz mindezt megtanulni, ha gyakorolhatja. Siettetés, türelmetlenkedés nélkül!

            Nem jelenthet gondot az, hogy nem egyforma szinten és ritmusban tevékenykednek, az a fontos, hogy önmagukhoz képest sajátíthassák el a tevékenységeket és fejlődjenek ebben is. Ha önállóságuk mértékének folyamatos fokozása biztosított az óvodai mindennapok során, akkor az önállótlanabbak is, sikereket könyvelhetnek el egy idő után.  

            Nem feltétlenül szükséges, hogy 3 évesen minden magával kapcsolatos teendőt önállóan el tudja a gyermek végezni! Fokozatosan viszont mindannyian képesek megtanulni és gyakorolni egyre nagyobb önállósággal ezeket a szokásokat.

            Ugyanez vonatkozik a szocializálódás, a közösségi élet szabályainak, szokásainak elsajátítási folyamatára is. Nem minden kisgyerek érti először meg azokat a szabályokat, követeléseket, amelyek elé állítjuk az óvodában. A közös életünket megkönnyítő szabályokra viszont szükség van. Az alkalmazkodás egymáshoz, az osztozkodás a játékokon, bizonyos mértékű türelem és tisztelet a társak iránt, a konfliktusok megoldására való érzékenység. Egy óvodás kisgyerek számára mindezek- életkori sajátosságaiknál fogva- csak fokozatosan sajátíthatóak el.

            A rend, a fegyelem is lényeges, de csak akkor, ha nem ezt tartjuk a legfontosabbnak! Ha egyenrangú része csupán nevelésünknek, és nem arra törekszünk, hogy rendszabályozásunk mértéke döntse el munkánk eredményes- e a 3-7 éves gyerekek között. Gyakran nem is lehet ”sémás” nevelési technikákkal, könyvekből megtanult módszertani tudással folytatni nevelésünket a mindennapok során.

            Mivel az óvodáskorú gyerekek fejlődése főleg játéktevékenységeik nyomán történik- ezért engednünk kell őket főleg játszani! Minél többször, minél többet és szabadon! Önállóan választhassanak, dönthessenek a játéklehetőségek között. A koruknak, vérmérsékletüknek, fejlettségüknek megfelelő tevékenységeket végezhessenek és szerezzenek minél több pozitív élményt, tapasztalatot, ismeretet ezáltal. Tegyék ezt közösen társaikkal, mert a közös  megélés fejleszti azokat a személyi tulajdonságokat, viselkedési vonásokat, melyek birtokában még felszabadultabbá, önállóbbá válhatnak.

Ha igyekszünk minden kisgyereknek egyénre szóló figyelmet szentelni, akkor a kis óvodai csapat közösségi életét is sikerül jól alakítanunk. Értő, érző figyelemmel, empátiával, és türelemmel nevelve önállóbbá, felszabadultabbá, kiegyensúlyozottabbá! 

            A közösségi életben a legkisebbek is képesek óvónéni szavait, utasításait meghallgatni. Megköszönik a felnőtteknek, társaiknak, amit kapnak tőlük. Általában köszönnek egymásnak, a felnőtteknek. A játékokon való osztozkodás még gyakran kevésbé sikeres, irányítással, segítséggel megy csak. Kialakul a hajlam, hogy egymásra figyeljenek, meghallgassák a társaikat, de játékukban még kevés a szabály, az alkalmazkodás képessége.
            A nagyobbaknál már az addig kialakított közösségi szokások -érdeklődés, tolerancia egymás iránt, stb.- fokozatosan rendszeressé, természetessé válnak. A konfliktusok kezelésében segítséget igényelnek, vérmérsékletük, alkatuk alapján reagálnak. A felnőttek utasításait, kéréseit tudatosabban érzékelik, kezelik.

            Mindezek  általános jellemző vonások, reakciók egy óvodás gyermek fejlődésében. Az egyéni fejlődés mutatói egyéni bánásmódot igényelnek.