Forrás: Mini Manó – Szülői értekezlet – 2011. május, Kálmán Marianna – klinikai gyermek-szakpszichológus

Nagycsoportos kislány nagymamája telefonál aggódva: „Nagyon beszédes, cserfes kislány, de fele sem igaz annak, amit mond. Gyakran hazudik, letagadja, ha rosszat csinál, vagy a kistestvérére fogja. A minap lerámolt mindent a polcról, egy játékot közben eltört, majd úgy hagyta. Amikor pakolni kellett, azt hazudta, hogy nem is járt a szobában, hiszen ott egy farkas lakik. Az oviban meg azt terjeszti, hogy kettő testvére van, és ezért nagyobb házba költöznek, egy másik városba. Gyakran mondjuk, hogy hazudni csúnya dolog, mégis egyre többször kell magyarázkodni másoknak miatta

Az ilyen korú gyerekek gyakran szőnek olyan történeteket, amelyekben a valóság és a fantázia keveredik. Bár a történet nem igaz, így fejezik ki vágyaikat és félelmeiket, amelyek viszont nagyon valóságosak és létezőek. Mesés elemeket felhasználva beszélik el, mit szeretnének, mi foglakoztatja őket. Az új kistestvérről, költözésről szóló mese a vágykifejezés, vagy csupán a fantáziajáték egyik formája, míg a játékok lepakolásának, rombolásának tagadása a belső szorongás vagy tiltakozás jelzése. A kisgyerekekre jellemző a mágikus gondolkodás, vagyis úgy gondolják, hogy amit kimondanak, az úgy is lesz. Ezért amikor egy ovis kezében eltörik egy játék, majd gyorsan eldugja – „nem én voltam, nem történt semmi”-, vagy letagadja, hogy valaha is arra járt volna, nem kell attól félni, hogy rosszindulatból akarja félrevezetni a környezetét. Úgy gondolja, hogy szavaival, tettei letagadásával meg nem történtté teheti az eseményeket. Nem hazugságról van tehát itt szó, sokkal inkább a belső feszültségek sajátos, az életkori sajátosságoknak megfelelő kifejeződéséről. A tagadás egy természetes elhárító mechanizmus, ami az életkor előrehaladtával, a gyermek gondolkodásának fejlődésével visszaszorul. Teljesen ugyan nem tűnik el, nyomokban később is felbukkan majd, például a kamaszok vágyteljesítő túlzásaiban. A hazugság ezzel szemben azt jelenti, hogy saját célja érdekében szándékosan manipulál másokat valótlanság szándékos állításával.

Semmiképpen nem érdemes megszégyeníteni ilyen korú gyerekeket azzal, hogy nem mondanak igazat, hazudnak. A büntetéssel, tiltással romboljuk önértékelésüket. Mivel ők általában igaznak gondolják, amit mondanak, nem is értik a büntetést, megszégyenítést, így csak azt érjük el, hogy bezárkóznak, szótlanná válnak.

Érdemes figyelni arra, mit mondanak, hogyan szövik a történeteiket, hogyan szabadulnak meg a belső feszültségeiktől. Fantáziaviláguk megismerésével sok mindent megtudhatunk vágyaikról és félelmeikről.

Persze nem kell mindig mindent rájuk hagyni. A tekintetükből látszik, amikor maguk is tudják, hogy a mondókájuk egy része csak játék, mesebeszéd. (Farkas lakik a szobában.) ilyenkor én azt mondtam a fiamnak: Hadd nézzem, nem puha az orrod? Gyakran megmutatták, állították, hogy nem puha, ez színtiszta igazság! Később aztán nevettünk egyet, mert ők is tudták, én is, hogy csak a fele igaz, de az valóban.

Ha szem előtt tartják azt, hogy óvodáskorban még nem válik el pontosan a valóság és a mese – a gyerekek maguk is hiszik, meg nem is, amit mondanak -, talán könnyebb túltennie magukat a szülőknek a fölösleges aggodalmakon.